Gyerekmasni

Hajpánt egyedi kivitelben

IMG_2138[1]A lányok ruhatára igen sokszínű és persze örülnénk neki, ha mindig ehhez passzoló kiegészítő kerülne a hajukba is. Egyszerű és gyorsan elkészíthető megoldás és már csak megfelelő színű szalagot kell választanod a ruhájához, máris kész az egyedi hajpánt az adott ruhához, alkalomhoz.

Itt nyugodtan felhasználhatod a már régi megunt, sőt akár egy kicsit sérült hajpántot is, valójában nevezhetjük hajpánt frissítésnek is 🙂

   Hozzávalók:

Azért ripsz szalagot használok, mert nagyon jó a tartása, könnyű vele dolgozni, nagy hő tűrő képességének köszönhetően ragasztópisztollyal is lehet vele dolgozni. És ami még szintén fontos volt számomra, hogy mindkét oldala ugyan olyan, így ehhez a hajpánthoz ideális. Ha nem ripsz szalagból dolgozol, akkor mindenképpen olyan szalagot válassz, aminek mindkét oldala egyforma. Én 2 színből készítettem a mintát, de természetesen 1 színből is elkészíthető.

ElkészítésIMG_2124[1]

  1. Mindkét szalag végétől kb. 5cm-re egy hurkot készítünk, hogy rögzítsük a szalagok végeit. A szalag rövid végét áthajtjuk a szalag hosszú felén és átbújtatjuk ezzel egy csomót képezünk. Ennek nagyobb jelentősége nincsen, hogyan sikerül ez a rögzítést szolgálja.
  2. Az egyik szalagon kötött hurkokba beledugjuk a másik hurkot. Az egyszerűség kIMG_2125[1]edvéért a bal kezünkben lévő (fehér) hurokba dugjuk bele a jobb kezünkben lévő (rózsaszín) hurkot. Itt arra fontos figyelni, hogy a szalagok hosszú oldala azon az oldalon legyen amelyik oldalon a hurok van. Tehát a jobb kezünkben lévő huroknál a jobb oldalon legyen a hosszú szalagrész – a    bal kezünkben lévő huroknál a bal oldalon legyen a hosszú szalagrész.

     

  3. IMG_2123[1]A bal kezünkben lévő (fehér) hurkot meghúzzuk, hogy szorosan illeszkedjen ahhoz a hurokhoz (rózsaszín), amit bele dugtunk. Ezt követően ez a bal kezünkben lévő (fehér) szalagból képezünk egy hurkot és ezt dugjuk bele a jobb kézben lévő (rózsaszín) hurokba.
    A 2es és 3as lépést addig ismételjük amíg a kívánt hosszt elérjük. A felül és alul lévő hurkot váltják egymást. Minden esetben azt a hurkot méretre kell igazítani, amibe a másik hurok bedugásra került.

     

  4. A szalagok végeit a megfelelő hosszra történt vágás után, öngyújtóval kicsit elégetjük, majd a minta belső felére felragasztjuk. A kívánt hossz elérése után ragasztópisztollyal szépen apró részenként folyamatosan felragasztjuk az elkészült szalagfonatot.

Ha a kellékek beszerzésével, vagy az elkészítéssel kapcsolatban bármi kérdésed van, keress bizalommal.

 havas hajpánt IMG_2141 IMG_2142

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!